5. rész

Sziasztooook!:)
Bocsánat a hatalmas kihagyás miatt, nem terveztük, hogy ennyire megváratunk Titeket. Reméljük vagytok még páran, akiket érdekel a történet, és igazából azt is reméljük, hogy vannak újak, akik most kezdik el olvasni a történetet. Na hát akkor jó olvasást! :* És tudjátok, pipálni és kommentelni ér!:)
Puszi: Dana, Bius xx

- Úristen, hát köszönöm. - nyögtem ki végül. - Nagyon kedves vagy. - viszonoztam gesztusát, és úgy ültünk ott, mint két mosolygós tökfej... 

Elmélyülten néztünk egymás szemébe. Arról fogalmam sem volt Ő mit tanulmányozott rajtam, de én azt próbáltam eldönteni milyen színűek az íriszei. Teljesen elvarázsolt az egész lénye, úgy, hogy még szinte nem is ismertem. Helyes pofijával mikor megérkeztek, azonnal levett a lábamról. A haja olyan dús volt, hogy legszívesebben beletúrtam volna. Izmai az ingén keresztül is tökéletesen látszódtak. A mosolya pedig a legédesebb volt mind közül, amit valaha láttam. 
Teljesen belefeledkeztem gondolataimba, nem is vettem észre, hogy a köztünk lévő távolság szinte megszűnt, alig pár centi választott el ajkaitól. Balázs tekintete valószínűleg már rég eltévedt az ajkamra. Láttam, hogy egy nagyot nyel, majd ismét szemeimbe nézett.
Közelebb húzódott hozzám, így már csak milliméterek választottak el minket egymástól. Balázs az ujjaival kisimította az arcomba lógó tincseimet, de azután sem engedett el, tenyerébe fogta arcom, s hüvelykujjával simogatni kezdte azt. Éreztem, hogy a bőröm az eddiginél is jobban ég, így valószínű, hogy pipacspiros lehettem. Balázs újból számat bűvölte szemeivel, majd kezdte teljesen megszüntetni a köztünk lévő távolságot. Már szemeimet is lehunytam, amikor kivágódott a szobám ajtaja. Ijedten rebbentünk szét a zajra, s mindketten másfelé néztünk.
- Ne haragudjatok, hogy zavarok, de Balázsék indulnak. - mentegetőzött anyu az ajtóban.
- Semmi gond! Nem zavarsz, csak beszélgettünk. - kaptam észbe először én, hogy válaszolni kéne.
- Igen, ahogy Bella mondja. - pattant fel az ágyról Balázs. - De akkor, most jobb, ha lemegyek. Apu elég türelmetlen tud lenni. - mondta nevetve, majd kisétált a szobából.
- Mi történt itt? Furcsák vagytok mindketten. - jegyezte meg anyu csípőre tett kézzel. 
A francba, hogy mindig mindent kiszúr. - gondoltam magamban kissé dühösen.
- Tényleg nem történt semmi, de nem kéne lemenni kikísérni őket? - siettem el anyu előtt pont úgy, ahogyan az előbb Balázs.
Mikor leértem az előtérbe már mindenki indulásra készen ácsorgott a helyiségben, gondolom rám és édesanyámra vártak, hogy elköszönhessenek.
- Köszönjük szépen a vendéglátást, minden nagyon finom volt. - mosolygott kedvesen Balázs anyukája az enyémre.
- Igen, egyetértek. Legközelebb mi látunk vendégül titeket. - szólalt meg apa új főnöke is.
Én csak mosolyogva figyeltem milyen jól kijönnek már most, amikor hirtelen egy kezet éreztem az enyémen. Felnéztem, és Balázs csillogó szemeivel találtam szemben magam. A fejével intett, hogy kicsit vonuljunk félre. A szívem ismét őrülten kalapálni kezdett.
- M-mit szeretnél? - nyögtem ki kissé nehézkesen.
- Nálad van a telefonod? - kérdezte kicsit türelmetlenül.
- Persze, itt van. Miért? - húztam ki zsebemből a fehér készüléket. 
Nem mondott semmit, csak kikapta kezemből a telefonom és valamit pötyögött rajta, majd visszanyomta a kezembe.
- Elmentettem a számom. Majd küldd át a tiédet is később. Folytathatnánk a beszélgetést, ami félbemaradt. - kacsintott rám, majd ott is hagyott egyedül a nappaliban, mert az édesapja hívta őt.
Még mindig nem tudtam felfogni mi is történt az elmúlt egy órában. Egy dologban biztos voltam. Valami megváltozott bennem. Ez a fiú olyan érzéseket váltott ki belőlem, amilyeneket eddig még sosem éreztem.
Kikísértük őket az ajtón. Balázs szüleitől egy-egy puszival köszöntem el, majd végül Hozzá léptem oda.
- Hát akkor... - nézett rám zavartan. - Örülök, hogy megismertelek, nagyon jó volt veled. Ha úgy gondolod, valamikor megismételhetnénk...  - mosolygott zavartan.
- Igen, szerintem is. - fúrtam tekintetem az övébe. - És én is nagyon örülök, hogy megismertelek. - egy öleléssel búcsúztunk, aztán távoztak. 

Mosolyogva sétáltam felfelé a lépcsőn, de még nem a szobám felé vettem az irányt, hanem előbb a fürdőbe, hogy lefürödjek és rendbe tegyem magam. Kiengedtem egy nagy kád forró vizet, amibe a kedvenc málna illatú tusfürdőmet tettem. A bőrömet szinte égette a meleg víz, de nem tudott érdekelni, jól esett megpihentetni megfáradt testemet.

Miután kellőképpen kiáztattam magamat, hajamat összefontam, majd bementem a szobámba. A nagy hőség miatt egy lenge rövidnadrágot és egy topot vettem fel alvásra. Felkaptam a mobilomat, és leírtam SMS-ben a számomat Balázsnak. 
Semmit nem írt, akkor bizonyára ő már alszik. - gondoltam magamban. A rosszabbik lehetőségre nem is mertem gondolni, féltem, hogy ilyen hamar elveszíthetem. Holott igazából még nem is tartozott hozzám. Csalódottan letettem a telefonomat az éjjeli szekrényre, majd hanyatt feküdtem az ágyon.
Hiába, hogy nagyon későre járt már az idő, de valahogy nem jött álom a szememre. Máskor ilyenkor már az igazat álmát alszom, ehhez képest akkor sehogy sem sikerült. Csak feküdtem az ágyamon, folyamatosan a plafont bámulva, és gondolkoztam. 
A felnőttek ilyenkor megkérdezik, hogy min gondolkozik egy fiatal, hisz neki még nincs semmi problémája. Hát igenis van, talán néha még több is, mint egy felnőttnek. Lehet apróságoknak tűnnek azok az óriási dolgok, amik velem megtörténnek, vagy éppen nem történnek meg, nem tudom, de az biztos, hogy nekem sem könnyű, ahogy senki másnak ebben az életben. 
Eleinte ezeken a dolgokon tornáztattam az agyam, aztán valahogy - khm, nem is tudom hogy - eljutottam Balázsig. Pár órája, hogy megismertem, és lehet hülyeség, hogy így gondolom, de talán ő az, akire mindig is vártam. Hihetetlen, hogy már első pillantásra hogy le tudott nyűgözni, aztán mikor beszélgettünk olyan volt, mintha megtaláltam volna a másik felemet. 
Újra a mobilomért nyúltam az éjjeli szekrényre, hogy megnézzem az időt. 3:02 perc. Hát akkor ezek szerint nem két percig gondolkoztam.. Rápillantottam még egyszer a telefonom kijelzőjére és láttam, hogy egy üzenetem érkezett. Gyorsan megnyitottam.
"Szia Bell. Bocsi, hogy ilyen későn, de van egy olyan érzésem, hogy még te sem alszol. Miújság?" - jött az üzenet Balázstól. 
Annyira megörültem, a szívem olyan gyorsan kalimpált, hogy azt hittem kiugrik a helyéről.
"Szia! Jól érezted, tényleg nem tudok aludni, de szerintem így már nem is fogok. :D" - küldtem a választ azonnal. 
A telefonom percekig meg sem mukkant, már attól féltem, hogy nem is fog történni semmi több. Rögtön kombinálni kezdtem, persze negatív irányba. Mi van, ha csak játszadozik velem? A szörnyű gondolataim közül a telefonom pittyegése rántott ki. Az üzenetet látva szemeim kikerekedtek, szívem az eddiginél is hevesebben vert, tenyereim pedig izzadni kezdtek.
"Tudod, azon gondolkodom, mi lenne, ha a tegnapi beszélgetést délután folytatnánk, mondjuk egy randi keretében, a közeli cukrászdában?:)" - olvastam el sokadjára az SMS-t. 
A mellkasomban a szívem úgy dübörgött, hogy azt hittem menten kiugrik onnan. Számra pedig legalább a fülemig húzódó vigyor ült ki. Hihetetlenül boldog voltam, rögtön pötyögtem is a választ...