2016. február 9., kedd

7. rész

Sziasztook!:)
Itt vagyunk az újabb résszel. Igaz, hogy megint kicsit az ígért időponton kívülre estünk, de reméljük megbocsájtjátok a késést.:) Tudjátok, pipálni és kommentelni ér! ;)
Puszi: Dana, Bius xx 

A számra akaratlanul is mosoly kúszott. Mivel Balázs háttal ült nekem, így közelebb mentem hozzá, de bár ne tettem volna. 
Ahogy közelebb értem kellemetlen meglepetés fogadott. Balázzsal szemben ott ült az egyik lány a boltból, méghozzá nagyon közel....

Nem tudtam mire vélni ezt a helyzetet. Elvileg velem lenne randija, de mégis egy másik lánnyal beszélget, méghozzá nem túlságosan tisztes távolságból. Egy pillanatra felmerült bennem az a gondolat, hogy elbújok egyik bokor mögé és kicsit hallgatózok. De ezt hamar kivertem a fejemből. 
Nagy levegőt vettem és melléjük léptem.
- Sziasztok! - köszöntem jól hallhatóan és magabiztosan.
- Öhm.. Szia Bella. Már nagyon vártalak! - köszönt vissza mosolyogva Balázs. Ha nem lenne mellette ez a lány, akkor még el is hinném, de így.. esélytelen. 

Kíváncsian néző szemmel bámultam rá, hátha észreveszi, hogy valami magyarázattal kéne előállnia a helyzettel kapcsolatban, de nem szólt semmit. Továbbra is rajtam legeltette a szemét, majd tetőtől talpig végigmért. Nem tévednék ha azt mondanám, hogy minden négyzetcentimétert áttanulmányozott rajtam. 
A lány, aki mellette ült még csak egy köszönésre sem méltatott. Valószínűleg rögtön felismert, és beugrott neki a "szőke lány a boltban, akinek semmi alakja nincs", mert a szeméből sugárzott a gyűlölet. Már meg sem lepődtem, hiszen valamiért mindenkiből ilyen reakciót váltok ki. Ezért nincsenek barátaim. 
- Jajj, el is felejtettem. - szólt közbe hirtelen Balázs. - Bemutatom Lindát. Linda, ő pedig itt Bella, akiről meséltem. - terelt a barna hajú lány felé, hogy illemszerűen kezet rázzunk.
- Nagyon örülök! - kényszerítettem az arcomra egy halvány mosolyt. 

- Én szintúgy, kedves Bella. - gúnyos mosolyra húzta a száját. Reméltem, hogy itt be is fejezi a mondandóját, de nem tette. - Na, lám csak. Akkor tehát Bali kedvéért gyömöszölted magad ebbe a ruhába. Jajj várj! Gyömöszölnöd sem kellett, szinte lóg rajtad. - nevetett fel, miközben szorosan Balázshoz simult.
Várjunk csak, Bali? Miért szólítja Balinak? És miért simul úgy hozzá? 

Hirtelen felesleges harmadikként éreztem magam. Nem tudtam mi történik, és Balázs sem méltatott semmiféle válaszra. Egyáltalán mit keresek én itt? Annyi megválaszolatlan kérdés gyűlt össze a fejemben pár perc leforgása alatt, és fogalmam sem volt mikor kapok vagy találok rá válaszokat. Mindenesetre továbbra is csak álltam ott előttük és csendben bámultuk egymást. Egyikünk sem szólt. Na nem mintha annak a bizonyos Lindának bármi köze is lett volna ahhoz, hogy én Balázzsal épp randizni készültem, de ha már ott volt, legalább ő is megmagyarázhatta volna a dolgot. De nem. 
- Azt hiszem jobb, ha én most megyek. - indultam el hátrafelé lépkedve. 
Meg sem vártam a reakciójukat, gyorsan hátat fordítottam és otthagytam őket. A lépéseimen egyre gyorsítottam, minél messzebb akartam tőlük kerülni. Ennél szánalmasabbnak még sosem éreztem magam. 

A gondolataimból egy kiabálás, pontosabban a nevem kiabálása zökkentett ki.
- Bella! Bella, várj már meg! - Balázs loholt utánam, mivel a jelek szerint túl gyorsra sikerült a tempóm.
- Mi az? - kérdeztem kissé hidegen, mikor megállt mellettem.
- Ezt inkább én kérdezhetném. Mi ütött beléd? Megbeszéltük, hogy együtt töltjük a délutánt. - nézett rám kétségbeesetten.
- Hármasban gondoltad? - intettem fejemmel az éppen felénk igyekező Linda irányába, mire Balázs is odanézett.
- Mi? Nem, dehogy. Linda csak... - kezdett volna magyarázkodni, de végig sem hallgattam.
- Tudod mit? Nincs szükség magyarázatra. Semmi gond, értem én. Megsajnáltad a szegény új lányt, gondoltad segítesz rajta kicsit. Köszi, de ebből inkább nem kérek. Majd találkozunk a suliban. - erőltettem egy mosolyt az arcomra és ismét hátat fordítottam, ezúttal véglegesen.
Miután kellőképp messze kerültem a parktól, kicsit lassítottam a lépteimen. Ki kellett szellőztetnem a fejem, és haza sem mehettem ilyen gyorsan. Anyuék szörnyen csalódottak lennének, hogy ezúttal sem sikerült barátokat szereznem. 

Barátok.
Vajon meg tudom valaha milyen érzés az, ha az embernek vannak ilyen személyek az életében? Minden annyira szépen indult. Milyen ostoba voltam, hogy elhittem, hogy egy Balázshoz hasonló fiú, egy magam fajta lányt választ magának. 
Hirtelen elkezdett rezegni a telefonom. Balázs volt az. Nem akartam végighallgatni a sajnálkozást, így nem vettem fel, sőt inkább ki is kapcsoltam a készüléket.
Egy csendes helyre akartam menni, ahol eltölthetek 1-2 órát egyedül. 
Mikor odaértem a tánciskola elé, már akkor nyugodtabban éreztem magam. Nem volt órám, de a tánc mindig lenyugtat, ezért is választottam ezt a helyet. Csak reménykedtem, hogy nincs senki odabent, és hogy a terem ajtaja is nyitva lesz. 
Szerencsémre minden a tervek szerint alakult. Mivel nem hoztam váltócipőt, így levettem a szandálomat és mezítláb lépkedtem az ösztöneimre hallgatva. 
Sosem kellett görcsösen odafigyelnem a lépéseimre, csak követtem a lábaimat, amik maguktól mozgásba lendültek a zene hallatán. Nem gondoltam Balázsra, sőt annyira felszabadult voltam, hogy akkor, abban a pillanatban semmire sem gondoltam. Csak a zenére figyeltem. A lábaim életre keltek, és hol felemelkedtek a földről, hol hajlításokat, forgásokat csináltak. A szám akaratlanul is széles mosolyra húzódott. Boldog voltam és elégedett. Kiegyensúlyozott. Magabiztos. Minden, ami egy félórával ezelőtt nem.  
Észre sem vettem, hogy időközben besötétedett. A tánc a szenvedélyem, de ennek az a hátránya, hogy sosem érzem az idő múlását. Akár egy egész napon át tudnék táncolni úgy, hogy még csak fel sem tűnik. 
Lekapcsoltam a zenét, összekészültem, majd útnak indultam hazafelé. A mobilom azóta is kikapcsolva hevert valahol a táskám alján, így időszerűnek éreztem felkutatni és bekapcsolni. Azóta lehet már anyu is kereshetett. 
Amint bekapcsolt és megláttam, hogy a nem fogadott hívások listája között Balázs 7-szer, anyu pedig 3-szor keresett, azonnal hívást indítottam. 
A második csengés után már fel is vette.
- Szia, drágám! Ne haragudj, hogy zavartalak, de aggódtam érted, amiért ilyen sokáig jársz. Aztán mikor a telefonod ki sem csengett, még nyugtalanabb lettem. - szólt bele anyu kedvesen.
- Szia! Te ne haragudj. Történt egy kis baleset, de ne izgulj, nem olyan amire te gondolsz. Egy kis egyedüllétre volt szükségem, ezért elmentem a tánciskolába. Majd mindent elmesélek, ha hazaértem. Már úton vagyok. - nyugtattam meg. - Puszi! - bontottam gyorsan a vonalat. Most nem volt kedvem semmiféle magyarázkodásra. Épp elég lesz mikor hazaértem. 
Az ajtón belépve anyu fogadott. Meg sem várta, hogy lepakoljak, már rögtön magyarázatot várt. Leültünk a konyhába, és elmeséltem neki mindent. Tisztáztam azt is, hogy  ez a "Balázs körbevezet a városban" délután valójában randinak készült, ami egy bizonyos Linda nevű, számomra ismeretlen (azaz a boltból már volt alkalmam megismerni) lány miatt meghiúsult. Miután szóról-szóra kiveséztük a témát, a korgó gyomrom emlékeztetett arra, hogy reggel óta semmit sem ettem, ezért anyu kivette a sütőből az éppen akkor elkészült pizzát, és elkezdtünk enni. De éppen akkor csengettek az ajtón. 
- Majd én megyek. Te egyél csak nyugodtan. - ajánlotta fel anyu, amit én egy hálás mosollyal nyugtáztam. 
Ahogy kinyílt az ajtó, meghallottam azt a bizonyos hangot, amitől a pulzusom rögtön az egekbe szökött. Nem akartam, hogy itt legyen, találkozni sem akartam vele, de valamiért mégis jól esett, hogy eljött. Túl naiv voltam vele kapcsolatban, és talán az is maradok. Az, hogy itt van, megint felébresztette bennem a reményt, hogy jelenthetek valamit a számára. 
Megpróbáltam ezt gyorsan elhessegetni magamtól, inkább őket hallgattam. 
- Jó estét! Bella itthon van? Kerestem telefonon is, de ki volt kapcsolva. - hangja megtelt színtiszta aggodalommal, és éreztem, hogy valahol ott rejtőzik benne a megbánás is. 
- Szia, Balázs. Igen, itthon van, de nem hinném, hogy jó ötlet lenne, ha most beszélnétek. Hagyd most inkább. Majd talán holnap.- szólt neki anyu kedvesen, és már zárta is az ajtót. 
Azt gondoltam, hogy ennyivel vége lesz. Viszont ekkor még nem tudtam, hogy nagyot tévedek....