8. rész

Sziasztok drága Olvasóink! :)
Meghoztuk az újabb részt, és sajnáljuk, hogy csak ennyi idő elteltével tudtuk kirakni, de reméljük, hogy ettől függetlenül még olvasni fogjátok és tetszeni is fog Nektek! :)
Nem is húznánk tovább a szót, csupán a szokásos.. 
Ha tetszett, akkor nyomjatok egy lájkot, ha pedig megszeretnétek osztani a véleményeteket, akkor örömmel fogadjuk a kommenteket. :) 
Jó olvasást! Dana, Bius xx

- Szia, Balázs. Igen, itthon van, de nem hinném, hogy jó ötlet lenne, ha most beszélnétek. Hagyd most inkább. Majd talán holnap.- szólt neki anyu kedvesen, és már zárta is az ajtót. 
Azt gondoltam, hogy ennyivel vége lesz. Viszont ekkor még nem tudtam, hogy nagyot tévedek....

Mikorra anyu visszaért a konyhába, én már a lépcsőn siettem felfelé. Nem azért, mintha nem tette volna jól, hogy elküldte Őt, nem azért, mintha haragudnék rá, hisz nincs okom, de most nem volt kedvem többet beszélgetni. Bezárkóztam a fürdőszobába, hogy végre egy kicsit lazíthassak. 

Egy órán át fürödtem, és mikor kijöttem a fürdőből úgy éreztem magam, mint aki megújult. Fel voltam töltődve. Már nem voltam sem dühös, sem szomorú. Csalódott sem. Színtiszta boldogságot éreztem. 
Magam sem értettem ezeket a hangulatingadozásokat. Lehet, hogy minden tinivel ez a helyzet, de én még ezelőtt nem éreztem ilyet. 
Most már kedvem lett volna anyuval trécselni akár erről a témáról, akár másról, ezért miután felvettem az alvós ruhámat, lementem a konyhába. 
De anyu már nem volt ott. 
Benéztem a hálószobájukba, és láttam, hogy apuval összebújva alszanak. 
Legalább ők boldogok. - gondoltam magamban. 
Visszaosontam a szobámba, majd befeküdtem az ágyamba. Pár órája már a telefonomra se néztem, így nem tudtam hívott-e Balázs azóta, mióta anyu elküldte. 
Feloldottam a telefonom zárját, és újabb 2 nem fogadott hívásom volt, valamint 1 üzenetem. Azonnal meg is nyitottam.
Bella. Sajnálom, hogy a mai nap így alakult, egyáltalán nem így terveztem. Mielőtt jöttél, úgy 5 perccel megjelent Linda, és nem tudtam tőle szabadulni. Már régóta nagyon jó barátok vagyunk, bár tudom, hogy ő többet érez irántam, de én nem. Nagyon szerettem volna veled tölteni ezt a délutánt. Szerettelek volna jobban megismerni. Ha akkor meghallgattál volna, és nem rohantál volna el... Na mindegy, remélem nem szúrtam el teljesen. Kérlek, ha elolvastad, írj. Puszi. Balázs
Az üzenet elolvasása után nem tudtam, mit csináljak. Talán meg kellett volna hatódnom, vagy meg kellett volna bánnom, hogy úgy otthagytam, de nem éreztem semmit. Gondolkodás nélkül el is kezdtem pötyögni a választ. De aztán inkább úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha nem írok neki. 
Visszaraktam a telefonom az éjjeli szekrényre, aztán hátra dőltem az ágyon. Azon tűnődtem, mit csináljak az este további részében, mivel álmos még nem voltam.
Gondolataimból a hasam morgása szakított ki. Ekkor jöttem rá, hogy a vacsorám sem fejeztem be, annyira meglepődtem Balázs váratlan megjelenésén. 
Feltápászkodtam az ágyról és olyan halkan ahogy csak tudtam, leosontam a konyhába valami finomságért. A hűtőben több doboz joghurt is sorakozott, de mivel nem volt köztük a kedvencem, így inkább elvettem egy túrórudit, a szekrényből pedig egy csomag sajtos chipset választottam. Nem a legegészségesebb összeállítás, de így közel éjfélhez már nem volt kedvem bármit is készíteni, na meg anyuékat sem akartam felkölteni. 
A szobámba visszaérve magamhoz vettem a laptopom, és elindítottam egy filmet unaloműzés gyanánt. 
A film egy fiatal táncos lányról szólt, aki szörnyű lámpaláztól szenved. Milyen ironikus. 
A történet végét azonban nem tudtam meg, mivel elaludtam. Álmomban viszont nagyon is folytatódott a történet, méghozzá úgy, hogy én magam kerültem a főszerepbe. 
Egy színpad közepén álltam, a reflektor egyenesen az arcomba világított, a balett cipő a lábamon szét volt szakadva, és a rajtam lévő ruha sem volt jobb állapotban. A zene megszólalt, de a lábaim nem mozdultak, hiába próbáltam, egy lépést sem tudtam tenni. A közönség hangos nevetésben tört ki, én pedig nem tudtam megvédeni magam. Ekkor egy ismerős hang szólított meg szintén a nézőtér felől. Egy fiú volt az, de az arcát nem láttam, mivel kapucni volt rajta. Már megint.
- Na mi az, kislány? Mégsem megy annyira a tánci-tánci? - kérdezte olyan gúnyos hanggal, amilyet még sosem hallottam. - Nem csak magányos vagy, hanem egy rakás csődtömeg is.
- Hagyd abba! - rivalltam rá olyan hangerővel, amelyet talán eddig még nem engedtem meg magamnak.
- Ugyan! Jól tudod, hogy sosem leszel normális tinédzser. - nevetett fel ismét gúnyos stílusban.
- Hagyj már békén! - ordítottam, és csodák csodájára a lábam megmozdult, így végre elmenekülhettem.

Futottam ahogy csak bírtam, abban a reményben, hogy megszabadulok a fájdalomtól, amit a kapucnis okozott. Egy kereszteződésen futottam át, de nem figyeltem eléggé és egyenesen egy autó elé szaladtam ki. 
Az álom azonban ekkor véget ért, mivel felébredtem a telefonom csörgésére. 
Nagy nehezen észhez tértem és a készülékért nyúltam, a kijelzőn Balázs neve villogott. Az eszem felett győzött a szívem, így végül felvettem a telefont.
- Igen? - szóltam bele közömbös hangon, hisz még mindig bántottak a történtek.
- Bella, na végre! Egész este kerestelek. Beszélhetnénk? - hadarta a mondatokat egyre gyorsabban, de a hangja mindvégig kétségbeesett volt.
- Hallgatlak. - próbáltam ugyanabban a nemtörődöm stílusban felelni neki, bár egyre inkább nehezemre esett.
- Ne itt. Gyere ki az erkélyedre, kérlek. - kérte olyan megbánó hanggal, amitől azonnal meglágyult a szívem. A kérésétől azonban teljesen ledöbbentem.
- Mi? Mit keresel te az erkélyemen? - halmoztam el kérdésekkel, miközben magamra kaptam egy pulcsit és kimentem az előbb emlegetett teraszra. 
Amint kiléptem tényleg ott állt velem szemben, a korlátba kapaszkodva, szomorú tekintetével, összekócolódott hajával.

- Szia! - szakított ki a bámulásból, szája apró mosolyra húzódott.
- Szia. Miért jöttél ide? És hogy másztál fel? - tettem fel neki az engem foglalkoztató kérdéseket.
- Azt, hogy miért jöttem nagyon is jól tudod. Az meg, hogy hogy másztam fel nem fontos. Engem csak az érdekel, hogy nagyon haragszol még rám? - lépett hozzám közelebb.
- Fogalmam sincs mit érzek. - kaptam el a tekintetem az övétől, mert ha továbbra is a csillogó szemeit kellett volna bámulnom, biztos vagyok benne, hogy a karjaiba borultam volna.
- Bocsáss meg Bella, kérlek. Adj még egy esélyt, és bebizonyítom, hogy tényleg szeretnélek megismerni. - fogta meg kezeimet, ezzel elérve, hogy újból szemeibe nézzek, és hogy a szívem a torkomba dobogjon.
- Én... én nem tudom, hogy mit mondjak. - a hangom olyan rekedt volt, mintha mandulagyulladástól szenvednék.
Próbáltam gyorsan mérlegelni a dolgokat. Végül is, lehet, hogy ezt a Lindás dolgot tényleg csak én kaptam fel annyira, és valójában régóta barátok már, ahogy azt Balázs is mondta. Másfelől pedig, az arckifejezése mindent elárult. Nem akart megbántani.
- Egy esélyt, Bella. Ígérem nem bánod meg. - mosolygott rám olyan édesen, amitől a szívem még hevesebb kalapálásba kezdett.
Ráadásul olyan, mintha olvasna a gondolataimban. Nem tudom, hogy csinálja...
- Le-legyen. - feleltem dadogva, és éreztem, hogy az arcom lángba borul.
- Köszönöm. Nem is tudod milyen jó ezt hallani. Tényleg egy angyal vagy. - lelkesült fel a válaszomtól, és az arcán lévő mosoly még szélesebb lett.
- Nem, egyáltalán nem vagyok az. De kedves, hogy ezt gondolod. - mosolyogtam rá vissza fülig pirulva.
- Persze, hogy ezt. Viszont ideje mennem. Kiosontam otthonról, és ha anyuék észreveszik, akkor egy idétlen szobafogság miatt úszik el az esélyem. - nevetett fel halkan. - Jó éjt, Bella! - hajolt hozzám egyre közelebb, amitől a szívem majd kiugrott a helyéről, gyomrom pedig mogyoró méretűre zsugorodott. Végül az arcomra nyomott egy puszit, amire időm sem volt reagálni, mert a következő pillanatban már lefelé mászott az erkélyről. 
Miután végleg elhagyta az udvarunkat visszamentem a szobámba, bezártam az ajtót, és elhúztam a sötétítőket. Hanyatt feküdtem az ágyamon, és próbáltam kiigazodni az érzéseimen több-kevesebb sikerrel....

7. rész

Sziasztook!:)
Itt vagyunk az újabb résszel. Igaz, hogy megint kicsit az ígért időponton kívülre estünk, de reméljük megbocsájtjátok a késést.:) Tudjátok, pipálni és kommentelni ér! ;)
Puszi: Dana, Bius xx 

A számra akaratlanul is mosoly kúszott. Mivel Balázs háttal ült nekem, így közelebb mentem hozzá, de bár ne tettem volna. Ahogy közelebb értem kellemetlen meglepetés fogadott. Balázzsal szemben ott ült az egyik lány a boltból, méghozzá nagyon közel....

Nem tudtam mire vélni ezt a helyzetet. Elvileg velem lenne randija, de mégis egy másik lánnyal beszélget, méghozzá nem túlságosan tisztes távolságból. Egy pillanatra felmerült bennem az a gondolat, hogy elbújok egyik bokor mögé és kicsit hallgatózok. De ezt hamar kivertem a fejemből. 
Nagy levegőt vettem és melléjük léptem.
- Sziasztok! - köszöntem jól hallhatóan és magabiztosan.
- Öhm.. Szia Bella. Már nagyon vártalak! - köszönt vissza mosolyogva Balázs. Ha nem lenne mellette ez a lány, akkor még el is hinném, de így.. esélytelen. 
Kíváncsian néző szemmel bámultam rá, hátha észreveszi, hogy valami magyarázattal kéne előállnia a helyzettel kapcsolatban, de nem szólt semmit. Továbbra is rajtam legeltette a szemét, majd tetőtől talpig végigmért. Nem tévednék ha azt mondanám, hogy minden négyzetcentimétert áttanulmányozott rajtam. 
A lány, aki mellette ült még csak egy köszönésre sem méltatott. Valószínűleg rögtön felismert, és beugrott neki a "szőke lány a boltban, akinek semmi alakja nincs", mert a szeméből sugárzott a gyűlölet. Már meg sem lepődtem, hiszen valamiért mindenkiből ilyen reakciót váltok ki. Ezért nincsenek barátaim. 
- Jajj, el is felejtettem. - szólt közbe hirtelen Balázs. - Bemutatom Lindát. Linda, ő pedig itt Bella, akiről meséltem. - terelt a barna hajú lány felé, hogy illemszerűen kezet rázzunk.
- Nagyon örülök! - kényszerítettem az arcomra egy halvány mosolyt. 
- Én szintúgy, kedves Bella. - gúnyos mosolyra húzta a száját. Reméltem, hogy itt be is fejezi a mondandóját, de nem tette. - Na, lám csak. Akkor tehát Bali kedvéért gyömöszölted magad ebbe a ruhába. Jajj várj! Gyömöszölnöd sem kellett, szinte lóg rajtad. - nevetett fel, miközben szorosan Balázshoz simult.
Várjunk csak, Bali? Miért szólítja Balinak? És miért simul úgy hozzá? 
Hirtelen felesleges harmadikként éreztem magam. Nem tudtam mi történik, és Balázs sem méltatott semmiféle válaszra. Egyáltalán mit keresek én itt? Annyi megválaszolatlan kérdés gyűlt össze a fejemben pár perc leforgása alatt, és fogalmam sem volt mikor kapok vagy találok rá válaszokat. Mindenesetre továbbra is csak álltam ott előttük és csendben bámultuk egymást. Egyikünk sem szólt. Na nem mintha annak a bizonyos Lindának bármi köze is lett volna ahhoz, hogy én Balázzsal épp randizni készültem, de ha már ott volt, legalább ő is megmagyarázhatta volna a dolgot. De nem. 
- Azt hiszem jobb, ha én most megyek. - indultam el hátrafelé lépkedve. 
Meg sem vártam a reakciójukat, gyorsan hátat fordítottam és otthagytam őket. A lépéseimen egyre gyorsítottam, minél messzebb akartam tőlük kerülni. Ennél szánalmasabbnak még sosem éreztem magam. 
A gondolataimból egy kiabálás, pontosabban a nevem kiabálása zökkentett ki.
- Bella! Bella, várj már meg! - Balázs loholt utánam, mivel a jelek szerint túl gyorsra sikerült a tempóm.
- Mi az? - kérdeztem kissé hidegen, mikor megállt mellettem.
- Ezt inkább én kérdezhetném. Mi ütött beléd? Megbeszéltük, hogy együtt töltjük a délutánt. - nézett rám kétségbeesetten.
- Hármasban gondoltad? - intettem fejemmel az éppen felénk igyekező Linda irányába, mire Balázs is odanézett.
- Mi? Nem, dehogy. Linda csak... - kezdett volna magyarázkodni, de végig sem hallgattam.
- Tudod mit? Nincs szükség magyarázatra. Semmi gond, értem én. Megsajnáltad a szegény új lányt, gondoltad segítesz rajta kicsit. Köszi, de ebből inkább nem kérek. Majd találkozunk a suliban. - erőltettem egy mosolyt az arcomra és ismét hátat fordítottam, ezúttal véglegesen.
Miután kellőképp messze kerültem a parktól, kicsit lassítottam a lépteimen. Ki kellett szellőztetnem a fejem, és haza sem mehettem ilyen gyorsan. Anyuék szörnyen csalódottak lennének, hogy ezúttal sem sikerült barátokat szereznem. 
Barátok.

Vajon meg tudom valaha milyen érzés az, ha az embernek vannak ilyen személyek az életében? Minden annyira szépen indult. Milyen ostoba voltam, hogy elhittem, hogy egy Balázshoz hasonló fiú, egy magam fajta lányt választ magának. 
Hirtelen elkezdett rezegni a telefonom. Balázs volt az. Nem akartam végighallgatni a sajnálkozást, így nem vettem fel, sőt inkább ki is kapcsoltam a készüléket.
Egy csendes helyre akartam menni, ahol eltölthetek 1-2 órát egyedül. 
Mikor odaértem a tánciskola elé, már akkor nyugodtabban éreztem magam. Nem volt órám, de a tánc mindig lenyugtat, ezért is választottam ezt a helyet. Csak reménykedtem, hogy nincs senki odabent, és hogy a terem ajtaja is nyitva lesz. 
Szerencsémre minden a tervek szerint alakult. Mivel nem hoztam váltócipőt, így levettem a szandálomat és mezítláb lépkedtem az ösztöneimre hallgatva. 
Sosem kellett görcsösen odafigyelnem a lépéseimre, csak követtem a lábaimat, amik maguktól mozgásba lendültek a zene hallatán. Nem gondoltam Balázsra, sőt annyira felszabadult voltam, hogy akkor, abban a pillanatban semmire sem gondoltam. Csak a zenére figyeltem. A lábaim életre keltek, és hol felemelkedtek a földről, hol hajlításokat, forgásokat csináltak. A szám akaratlanul is széles mosolyra húzódott. Boldog voltam és elégedett. Kiegyensúlyozott. Magabiztos. Minden, ami egy félórával ezelőtt nem.  
Észre sem vettem, hogy időközben besötétedett. A tánc a szenvedélyem, de ennek az a hátránya, hogy sosem érzem az idő múlását. Akár egy egész napon át tudnék táncolni úgy, hogy még csak fel sem tűnik. 
Lekapcsoltam a zenét, összekészültem, majd útnak indultam hazafelé. A mobilom azóta is kikapcsolva hevert valahol a táskám alján, így időszerűnek éreztem felkutatni és bekapcsolni. Azóta lehet már anyu is kereshetett. 
Amint bekapcsolt és megláttam, hogy a nem fogadott hívások listája között Balázs 7-szer, anyu pedig 3-szor keresett, azonnal hívást indítottam. 
A második csengés után már fel is vette.
- Szia, drágám! Ne haragudj, hogy zavartalak, de aggódtam érted, amiért ilyen sokáig jársz. Aztán mikor a telefonod ki sem csengett, még nyugtalanabb lettem. - szólt bele anyu kedvesen.
- Szia! Te ne haragudj. Történt egy kis baleset, de ne izgulj, nem olyan amire te gondolsz. Egy kis egyedüllétre volt szükségem, ezért elmentem a tánciskolába. Majd mindent elmesélek, ha hazaértem. Már úton vagyok. - nyugtattam meg. - Puszi! - bontottam gyorsan a vonalat. Most nem volt kedvem semmiféle magyarázkodásra. Épp elég lesz mikor hazaértem. 
Az ajtón belépve anyu fogadott. Meg sem várta, hogy lepakoljak, már rögtön magyarázatot várt. Leültünk a konyhába, és elmeséltem neki mindent. Tisztáztam azt is, hogy  ez a "Balázs körbevezet a városban" délután valójában randinak készült, ami egy bizonyos Linda nevű, számomra ismeretlen (azaz a boltból már volt alkalmam megismerni) lány miatt meghiúsult. Miután szóról-szóra kiveséztük a témát, a korgó gyomrom emlékeztetett arra, hogy reggel óta semmit sem ettem, ezért anyu kivette a sütőből az éppen akkor elkészült pizzát, és elkezdtünk enni. De éppen akkor csengettek az ajtón. 
- Majd én megyek. Te egyél csak nyugodtan. - ajánlotta fel anyu, amit én egy hálás mosollyal nyugtáztam. 
Ahogy kinyílt az ajtó, meghallottam azt a bizonyos hangot, amitől a pulzusom rögtön az egekbe szökött. Nem akartam, hogy itt legyen, találkozni sem akartam vele, de valamiért mégis jól esett, hogy eljött. Túl naiv voltam vele kapcsolatban, és talán az is maradok. Az, hogy itt van, megint felébresztette bennem a reményt, hogy jelenthetek valamit a számára. 
Megpróbáltam ezt gyorsan elhessegetni magamtól, inkább őket hallgattam. 
- Jó estét! Bella itthon van? Kerestem telefonon is, de ki volt kapcsolva. - hangja megtelt színtiszta aggodalommal, és éreztem, hogy valahol ott rejtőzik benne a megbánás is. 
- Szia, Balázs. Igen, itthon van, de nem hinném, hogy jó ötlet lenne, ha most beszélnétek. Hagyd most inkább. Majd talán holnap.- szólt neki anyu kedvesen, és már zárta is az ajtót. 
Azt gondoltam, hogy ennyivel vége lesz. Viszont ekkor még nem tudtam, hogy nagyot tévedek....

6. rész

Sziasztok! :)
Elnézést az ismételt óriási kihagyás miatt, mostantól megpróbáljuk gyakrabban hozni a részeket, mert még a végén mindenki elfelejti, hogy miről is volt szó az előző részekben. :) Nos tehát, itt az újabb rész, reméljük tetszeni fog! 
Pipálni és kommentelni ér! ;)
Puszi: Dana, Bius xx

A mellkasomban a szívem úgy dübörgött, hogy azt hittem menten kiugrik onnan. Számra pedig legalább a fülemig húzódó vigyor ült ki. Hihetetlenül boldog voltam, rögtön pötyögtem is a választ...

Miután elküldtem neki az utolsó SMS-t az igenlő válasszal, lezártam a mobilomat és lehunytam a szemeimet. Csakhogy még most sem jött álom a szememre, főleg ezek után.

Már minden lehetséges módszert megpróbáltam, de az agyam annyira kattogott a holnapi, azaz már jócskán a mai napon, hogy kénytelen voltam nem elaludni, ugyanis az idő 6:11 volt. Fogtam magam és lesétáltam a földszintre, hogy megigyak egy pohár vizet, és aztán mivel én "keltem fel" először, így elkészítettem a reggelit. 
A legegyszerűbb étel, ami eszembe jutott a zöldséges omlett. 
Amíg a zöldségek párolódtak, gyorsan feltettem a kávét főni, mivel tudom, a szüleim anélkül, hogy meginnának egy-egy csészével, egy lépést sem tudnak megtenni. Percre pontosan akkorra készült el minden, mire leértek a konyhába.
- Jó reggelt Kincsem! - köszöntött apu reggeli rekedtes hangján.
- Hát te, Bella? Hogy hogy máris ébren vagy? - kérdezte anyu döbbenten, miközben a gőzölgő kávés bögréjéért nyúlt.
- Csak eléggé kipihentem magam. - füllentettem az első eszembe jutó dolgot, de még mindig jobb, mintha bevallanám a valódi okot. 
Nem arról van szó, hogy nem bízom bennük eléggé ahhoz, hogy beavassam őket a délutáni programomba, de szeretném ha előbb minden jól alakulna a találkán. Nem akarok bennük hiú ábrándokat kelteni, hogy végre normális tinédzser lettem. 
Gyorsan megterítettem az asztalt és kiszedtem mindenkinek a reggelit, majd leültünk, hogy elfogyasszuk. 
- Nagyon finom lett Bella. - dicsért meg mosolyogva anyu, én pedig köszönésképp visszamosolyogtam rá, na nem mintha amúgy nem ért volna fülig a szám. Csak remélni tudtam, hogy nem tűnt fel nekik. 
- Van mára valami programod? - érdeklődött kedvesen apu.
Hirtelen nem tudtam, mit mondjak. Most elmondjam neki, hogy Balázzsal randizom, vagy inkább füllentsek? Vagy csak enyhítsek a dolgon, és annyit közöljek, hogy találkozok vele? Hmm, talán az utolsó megfelel. 
- Balázzsal még tegnap megbeszéltük, hogy megmutatja a város nevezetességeit ma délután. - nyögtem ki nehézkesen, s közben a padlót néztem, nehogy elpiruljak.
- Nahát, ez nagyon jó ötlet. - mondta anyu mosolyogva, s közben apának is hatalmas mosoly terült el az arcán. 
Most vagy elterelem a témát, és akkor rögtön leesik nekik a tantusz, mivel gyorsan váltottam. Vagy belemerülök még jobban a Balázsos dologba, de abba tuti belepirulok, szóval mindegy, melyiket választom, fel fog tűnni nekik, hogy nekem ez a délután több, mint egy városnézés. Nem kellett sokáig agyalnom a témán, mikor apu újra megszólalt. 
- Láttam tegnap hamar megtaláltátok a közös hangot. Örülök, hogy végre barátkozol. 
Nem tudtam mit válaszolhatnék, ezért egy mosollyal nyugtáztam. Reméltem megértik, hogy nem akarom tovább firtatni a témát. 
Reggeli után elmosogattam, majd felmentem a szobámba. Még csak 7:23 volt, így fogalmam sem volt mit csináljak. Aztán eszembe jutott valami. 
"Szia. :) Remélem nem zavarlak. Gondoltam írok, még ha alszol is." - nyomkodtam a betűket. Sokáig gondolkoztam, hogy feltegyem-e a szokásos "mizu?"-t, de inkább maradtam ennyinél. Mielőtt elküldtem volna Balázsnak az üzenetet, még legalább háromszor újraolvastam. Aztán megnyomtam a Küldés gombot. Egy fél perc sem telt el, de a telefonom már csipogott. Nem gondoltam volna, hogy ébren van.

"Jó reggelt Angyalka! ;) Egy ideje ébren vagyok, mert megkezdődtek az edzések. Lassan indulnom kell. :/"
A becenévtől a szívem hatalmasat dobbant. Szinte remegő kezekkel pötyögtem az újabb üzenetet. Aztán alig egy perc múlva érkezett is az újabb. És ez így ment mindaddig, amíg Balázsnak indulnia nem kellett. Végül elbúcsúztunk és még egyszer letisztáztuk a ma délutánt. Belém pedig ekkor hasított a "Te jó ég! Mit vegyek fel?" pánik. A gardróbomhoz siettem, amiben nem meglepő módon semmi alkalmas ruhát nem találtam. Mivel még rengeteg időm volt, úgy döntöttem, hogy meglátogatom a házunkhoz legközelebbi üzleteket, hátha találok valami érdemlegeset.

*****

Épp a kedvenc márkám üzletében keresgéltem, amikor a kezembe akadt egy apró, színes virágokkal díszített fehér nyári ruha. Azonnal megkerestem a méretemhez megfelelőt, és már el is foglaltam egy próbafülkét. Mivel a fülke tükre túl keskeny volt, így gondoltam megnézem magam a fülkék folyosójának végére felszereltben, mert az jóval nagyobb volt. Ahogy a tükörbe néztem úgy éreztem ez a megfelelő darab. Azonban a hátam mögül kuncogásra lettem figyelmes. Három lány ácsorgott a fülkék elején és szinte biztos voltam benne, hogy rajtam nevetnek, hisz hol rajtam legeltették a szemeiket, hol pedig elkapták tekintetüket és összenevettek. Gyorsan visszamentem az előbb elhagyott fülkébe és magamra húztam a függönyt. Egyre szaporábban vettem a levegőt, és ez csak fokozódott, mikor meghallottam miről beszélnek.
- Láttátok azt a szőkét? - kérdezte még mindig nevetve az egyikük.
- Igen. Bár eléggé nehéz észrevenni. - válaszolta a másikuk.
- Ugye nem gondolta komolyan azt a testre simuló ruhát? Jézusom! - tört ki újra nevetésben a harmadik is.

Tudtam, hogy nem szabad foglalkoznom velük, mert akkor eltörik nálam a mécses, és az hiányzik a legkevésbé, hogy sírni lássanak. Levettem a ruhát, visszavettem amiben eredetileg jöttem, majd elsétáltam a próbafülkéktől. A három lány még mindig az üzletben volt, hallottam a hangjukat. De nem foglalkoztam velük. Legalábbis megpróbáltam. Ahogy a pénztárhoz léptem, egyre hangosabbra vették a beszélgetésük hangerejét. Újra én voltam a téma és az, hogy milyen csontváz vagyok. "Semmi alakom. Deszka. Fiúnak is elmennék." 

Végül már csak azért is megvettem azt a ruhát, nem foglalkozva a véleményükkel. Nekem akkor is nagyon tetszett. 

Az üzletből kilépve nagyot szippantottam a kellemes, meleg levegőből. Megkönnyebbülten sétáltam hazafelé, s közben a lágy szellő a hajamat fújta. 

Beléptem a házunk ajtaján, aztán rögtön fel is szaladtam a fürdőbe. Még mindig csak 11 óra volt, túl korán ahhoz, hogy készülődni kezdjek, de úgy döntöttem veszek egy forró fürdőt, megmosom a hajam, majd letisztítom az arcomat. Talán így eltelik 1-2 óra, és ezzel máris közelebb vagyok a délutánhoz, amikor is találkozok Balázzsal. 
13:19. Ekkorra már megszárítottam a hajam, amibe lágy hullámokat is tettem, vittem fel szájfényt és szempillaspirált, sőt egy kis pirosítót is, hogy ne látszódjak annyira fehérnek. Szívem szerint már a ruhát is felvettem volna, de 3 óráig még volt egy kis idő. 
A hátra lévő idő csiga lassúsággal telt el. Próbáltam elterelni a figyelmemet egy kis sorozatnézéssel, telefonozással, de valahogy mindenről Balázs jutott az eszembe. 
Fél három körül elkezdtem öltözködni. Magamra vettem a ma vásárolt ruhát, és hozzá egy fehér szandált választottam. Egyik kisebb táskámba, ami szintén fehér, beledobáltam a legszükségesebbeket: szájfény, telefon, pénztárca, a kulcsaim. Mire mindennel elkészültem végre elérkezett az indulás ideje. A szívem a torkomban dobogott, és a gyomrom is mogyoró méretűre zsugorodott. 
Ahogy közeledtem a park felé az idegesség szinte úrrá lett rajtam. A lábaimat egyre gyorsabban szedtem magam után. Végre a parkba értem, és a megbeszélt helyre igyekeztem. A hatalmas cseresznyefa alatt, amit halvány rózsaszín virágok díszítettek, a padon már ott ült Balázs. 
A számra akaratlanul is mosoly kúszott. Mivel Balázs háttal ült nekem, így közelebb mentem hozzá, de bár ne tettem volna. Ahogy közelebb értem kellemetlen meglepetés fogadott. Balázzsal szemben ott ült az egyik lány a boltból, méghozzá nagyon közel....