6. rész

Sziasztok! :)
Elnézést az ismételt óriási kihagyás miatt, mostantól megpróbáljuk gyakrabban hozni a részeket, mert még a végén mindenki elfelejti, hogy miről is volt szó az előző részekben. :) Nos tehát, itt az újabb rész, reméljük tetszeni fog! 
Pipálni és kommentelni ér! ;)
Puszi: Dana, Bius xx

A mellkasomban a szívem úgy dübörgött, hogy azt hittem menten kiugrik onnan. Számra pedig legalább a fülemig húzódó vigyor ült ki. Hihetetlenül boldog voltam, rögtön pötyögtem is a választ...

Miután elküldtem neki az utolsó SMS-t az igenlő válasszal, lezártam a mobilomat és lehunytam a szemeimet. Csakhogy még most sem jött álom a szememre, főleg ezek után.

Már minden lehetséges módszert megpróbáltam, de az agyam annyira kattogott a holnapi, azaz már jócskán a mai napon, hogy kénytelen voltam nem elaludni, ugyanis az idő 6:11 volt. Fogtam magam és lesétáltam a földszintre, hogy megigyak egy pohár vizet, és aztán mivel én "keltem fel" először, így elkészítettem a reggelit. 
A legegyszerűbb étel, ami eszembe jutott a zöldséges omlett. 
Amíg a zöldségek párolódtak, gyorsan feltettem a kávét főni, mivel tudom, a szüleim anélkül, hogy meginnának egy-egy csészével, egy lépést sem tudnak megtenni. Percre pontosan akkorra készült el minden, mire leértek a konyhába.
- Jó reggelt Kincsem! - köszöntött apu reggeli rekedtes hangján.
- Hát te, Bella? Hogy hogy máris ébren vagy? - kérdezte anyu döbbenten, miközben a gőzölgő kávés bögréjéért nyúlt.
- Csak eléggé kipihentem magam. - füllentettem az első eszembe jutó dolgot, de még mindig jobb, mintha bevallanám a valódi okot. 
Nem arról van szó, hogy nem bízom bennük eléggé ahhoz, hogy beavassam őket a délutáni programomba, de szeretném ha előbb minden jól alakulna a találkán. Nem akarok bennük hiú ábrándokat kelteni, hogy végre normális tinédzser lettem. 
Gyorsan megterítettem az asztalt és kiszedtem mindenkinek a reggelit, majd leültünk, hogy elfogyasszuk. 
- Nagyon finom lett Bella. - dicsért meg mosolyogva anyu, én pedig köszönésképp visszamosolyogtam rá, na nem mintha amúgy nem ért volna fülig a szám. Csak remélni tudtam, hogy nem tűnt fel nekik. 
- Van mára valami programod? - érdeklődött kedvesen apu.
Hirtelen nem tudtam, mit mondjak. Most elmondjam neki, hogy Balázzsal randizom, vagy inkább füllentsek? Vagy csak enyhítsek a dolgon, és annyit közöljek, hogy találkozok vele? Hmm, talán az utolsó megfelel. 
- Balázzsal még tegnap megbeszéltük, hogy megmutatja a város nevezetességeit ma délután. - nyögtem ki nehézkesen, s közben a padlót néztem, nehogy elpiruljak.
- Nahát, ez nagyon jó ötlet. - mondta anyu mosolyogva, s közben apának is hatalmas mosoly terült el az arcán. 
Most vagy elterelem a témát, és akkor rögtön leesik nekik a tantusz, mivel gyorsan váltottam. Vagy belemerülök még jobban a Balázsos dologba, de abba tuti belepirulok, szóval mindegy, melyiket választom, fel fog tűnni nekik, hogy nekem ez a délután több, mint egy városnézés. Nem kellett sokáig agyalnom a témán, mikor apu újra megszólalt. 
- Láttam tegnap hamar megtaláltátok a közös hangot. Örülök, hogy végre barátkozol. 
Nem tudtam mit válaszolhatnék, ezért egy mosollyal nyugtáztam. Reméltem megértik, hogy nem akarom tovább firtatni a témát. 
Reggeli után elmosogattam, majd felmentem a szobámba. Még csak 7:23 volt, így fogalmam sem volt mit csináljak. Aztán eszembe jutott valami. 
"Szia. :) Remélem nem zavarlak. Gondoltam írok, még ha alszol is." - nyomkodtam a betűket. Sokáig gondolkoztam, hogy feltegyem-e a szokásos "mizu?"-t, de inkább maradtam ennyinél. Mielőtt elküldtem volna Balázsnak az üzenetet, még legalább háromszor újraolvastam. Aztán megnyomtam a Küldés gombot. Egy fél perc sem telt el, de a telefonom már csipogott. Nem gondoltam volna, hogy ébren van.

"Jó reggelt Angyalka! ;) Egy ideje ébren vagyok, mert megkezdődtek az edzések. Lassan indulnom kell. :/"
A becenévtől a szívem hatalmasat dobbant. Szinte remegő kezekkel pötyögtem az újabb üzenetet. Aztán alig egy perc múlva érkezett is az újabb. És ez így ment mindaddig, amíg Balázsnak indulnia nem kellett. Végül elbúcsúztunk és még egyszer letisztáztuk a ma délutánt. Belém pedig ekkor hasított a "Te jó ég! Mit vegyek fel?" pánik. A gardróbomhoz siettem, amiben nem meglepő módon semmi alkalmas ruhát nem találtam. Mivel még rengeteg időm volt, úgy döntöttem, hogy meglátogatom a házunkhoz legközelebbi üzleteket, hátha találok valami érdemlegeset.

*****

Épp a kedvenc márkám üzletében keresgéltem, amikor a kezembe akadt egy apró, színes virágokkal díszített fehér nyári ruha. Azonnal megkerestem a méretemhez megfelelőt, és már el is foglaltam egy próbafülkét. Mivel a fülke tükre túl keskeny volt, így gondoltam megnézem magam a fülkék folyosójának végére felszereltben, mert az jóval nagyobb volt. Ahogy a tükörbe néztem úgy éreztem ez a megfelelő darab. Azonban a hátam mögül kuncogásra lettem figyelmes. Három lány ácsorgott a fülkék elején és szinte biztos voltam benne, hogy rajtam nevetnek, hisz hol rajtam legeltették a szemeiket, hol pedig elkapták tekintetüket és összenevettek. Gyorsan visszamentem az előbb elhagyott fülkébe és magamra húztam a függönyt. Egyre szaporábban vettem a levegőt, és ez csak fokozódott, mikor meghallottam miről beszélnek.
- Láttátok azt a szőkét? - kérdezte még mindig nevetve az egyikük.
- Igen. Bár eléggé nehéz észrevenni. - válaszolta a másikuk.
- Ugye nem gondolta komolyan azt a testre simuló ruhát? Jézusom! - tört ki újra nevetésben a harmadik is.

Tudtam, hogy nem szabad foglalkoznom velük, mert akkor eltörik nálam a mécses, és az hiányzik a legkevésbé, hogy sírni lássanak. Levettem a ruhát, visszavettem amiben eredetileg jöttem, majd elsétáltam a próbafülkéktől. A három lány még mindig az üzletben volt, hallottam a hangjukat. De nem foglalkoztam velük. Legalábbis megpróbáltam. Ahogy a pénztárhoz léptem, egyre hangosabbra vették a beszélgetésük hangerejét. Újra én voltam a téma és az, hogy milyen csontváz vagyok. "Semmi alakom. Deszka. Fiúnak is elmennék." 

Végül már csak azért is megvettem azt a ruhát, nem foglalkozva a véleményükkel. Nekem akkor is nagyon tetszett. 

Az üzletből kilépve nagyot szippantottam a kellemes, meleg levegőből. Megkönnyebbülten sétáltam hazafelé, s közben a lágy szellő a hajamat fújta. 

Beléptem a házunk ajtaján, aztán rögtön fel is szaladtam a fürdőbe. Még mindig csak 11 óra volt, túl korán ahhoz, hogy készülődni kezdjek, de úgy döntöttem veszek egy forró fürdőt, megmosom a hajam, majd letisztítom az arcomat. Talán így eltelik 1-2 óra, és ezzel máris közelebb vagyok a délutánhoz, amikor is találkozok Balázzsal. 
13:19. Ekkorra már megszárítottam a hajam, amibe lágy hullámokat is tettem, vittem fel szájfényt és szempillaspirált, sőt egy kis pirosítót is, hogy ne látszódjak annyira fehérnek. Szívem szerint már a ruhát is felvettem volna, de 3 óráig még volt egy kis idő. 
A hátra lévő idő csiga lassúsággal telt el. Próbáltam elterelni a figyelmemet egy kis sorozatnézéssel, telefonozással, de valahogy mindenről Balázs jutott az eszembe. 
Fél három körül elkezdtem öltözködni. Magamra vettem a ma vásárolt ruhát, és hozzá egy fehér szandált választottam. Egyik kisebb táskámba, ami szintén fehér, beledobáltam a legszükségesebbeket: szájfény, telefon, pénztárca, a kulcsaim. Mire mindennel elkészültem végre elérkezett az indulás ideje. A szívem a torkomban dobogott, és a gyomrom is mogyoró méretűre zsugorodott. 
Ahogy közeledtem a park felé az idegesség szinte úrrá lett rajtam. A lábaimat egyre gyorsabban szedtem magam után. Végre a parkba értem, és a megbeszélt helyre igyekeztem. A hatalmas cseresznyefa alatt, amit halvány rózsaszín virágok díszítettek, a padon már ott ült Balázs. 
A számra akaratlanul is mosoly kúszott. Mivel Balázs háttal ült nekem, így közelebb mentem hozzá, de bár ne tettem volna. Ahogy közelebb értem kellemetlen meglepetés fogadott. Balázzsal szemben ott ült az egyik lány a boltból, méghozzá nagyon közel....