1. rész

Sziasztok újra! :)
Nos hát meg is jöttünk az első résszel, ami még bár nem lett olyan hosszú és eseménydús, de reméljük azért felkelti az érdeklődéseiteket. Jó olvasást! :)
Puszi: Dana, Bius

Magányosan ültem a szobámban a csupasz falat bámulva.

Próbáltam még nem az iskolára gondolni, elég lesz aznap elszenvedni minden elszenvedhetőt. Ha már úgysem tudtam mit tenni, hisz végleg eljöttünk otthonról, azon törtem az agyam, hogyan rendezzem be a 'leendő szobámat'. Egy festés sem ártana, a fehér falak közt senki nem érezné jól magát...bár én jelen esetben még a színesnél sem. Felálltam a földről és visszamentem a földszintre. Nem tudom meddig ücsöröghettem az üres helyiségben, de a bútorok fele már bent volt a házban, szóval nem pár percről lehetett szó. Megfogtam pár dobozt és felcipeltem az emeletre, pontosabban a még berendezetlen táncbirodalmamba. Szeretnék oda egy hatalmas tükröt, ami előtt bármikor elkezdhetem a tánclépéseket gyakorolni, a hangfalat valahol a szekrény tetején tervezem elhelyezni, az ágyamat az éjjeli szekrénnyel együtt pedig az ajtó felőli oldalon. Egyelőre több ötletem nincs, majd berendezkedés közben kitalálom a többi bútor helyét, van hely, hisz az  egyik legnagyobb helyiséget kaptam meg szobámként.

Egész nap pakoltunk, rendezkedtünk, szaladgáltunk. Nem volt megállás egy pillanatra sem, de lett eredménye, mert késő este már minden a helyén állt. Holnap csak annyi lesz a dolgunk, hogy kipakoljuk a kisebb dolgokat (tányérokat, evőeszközöket, porcelánokat..). Elvonultam a fürdőszobába, hogy végre lazíthassak egy kicsit. Forró vizet engedtem a kádba, amit jól felhabosítottam, így teljesen ellepte a megfáradt testemet. Jó ideig áztattam magamat a vanília illatú vízben, majd óvatosan felálltam és kiszálltam a fürdőkádból. Gyorsan magamra kaptam egy törölközőt, amivel szárazra töröltem a bőrömet, majd a tükör elé álltam. A pakolás közben kontyba felkötött hosszú, szőke hajamat lebontottam, s az lassan a vállamra omlott. A hajkefével párszor átfésültem, hogy szép sima legyen, ezután felkaptam a köntösömet és a szobámba indultam. Már pár perce feküdtem az ágyamon a plafont bámulva, amikor halk kopogást hallottam az ajtóm irányából.

- Gyere! - kiabáltam ki.

- Kicsim, beszélhetnénk egy kicsit? - indult meg az ágyam felé édesanyám, mire válaszképp bólintottam egyet. - Holnap, miután kipakoltunk elmegyünk szétnézni a városba, kell neked is egy kis kimozdulás. Kereshetnél barátokat, ha jól láttam az utcában elég sok fiatal lakik, nyugodtan ismerkedj.

- Anya, értékelem, hogy ennyire törődsz a társasági életemmel, de jól tudod, hogy Pécsen sem voltak barátaim..itt sem lesz másképp. - törődtem bele a sorsomba. Lehetetlen, hogy egy csapásra háromszázhatvan fokos fordulatot vegyen az életem.

- Talán ha megpróbálnál változtatni rajta, akkor másképp lenne. - jött a már ezredjére hallott tanáccsal. - Nyiss az emberek felé, ne zárkózz be, mint egy depressziós.

- Nem szeretnek az emberek. Nem olyan vagyok, mint ők. - suttogtam halkan, könnyeimet visszafojtva. 

- Te sokkal jobb vagy, ezerszer értékesebb, amit ők nem tudnak elfogadni. Irigykednek rád. - ölelt magához szorosan. Viszonoztam gesztusát, és jó pár percen keresztül szótlanul, átkarolva ültünk az ágyon. Anyu mindig is mellettem állt és támogatott, apu viszont teljesen más, mindig is az érdekelte, hogy mindenben a maximumot nyújtsam. Gondoskodott róla, hogy minden tantárgyból kitűnő átlagom legyen. Azokból, amikből kicsit gyengébben teljesítettem rögtön magántanárhoz íratott. A táncban is ugyanez volt a helyzet. Nem elégedett meg azzal, hogy holmi kis tánccsoportokkal tanuljak, ahol még barátkozhattam is volna, nekem magántanárokhoz kellett járnom ebből is. Jó dolog, hogy ennyire odafigyel a teljesítményemre, de néha már kicsit frusztráló is.

- Most megyek, Kincsem, aludj csak, hosszú volt a mai nap. - állt fel mellőlem anyukám, s miután nyomott egy puszit fejem búbjára, elhagyta a szobámat.

Egy sóhaj hagyta el számat, mikor ismét magamra maradtam. Visszadőltem a párnák közé és azon kezdtem merengeni milyen is lehet, ha az embernek vannak barátai. Minden olyan más, nem kell semmit elfojtanunk magunkban, hanem megoszthatjuk a barátunkkal, aki segít nekünk átvészelni a nehezebb időszakokat. Lenne kivel eltölteni a szabadidőnket és éjszakába nyúló telefonbeszélgetéseket folytatni egymással. Az is sokszor eszembe jutott már milyen lehet, ha az ember szerelmes. Bármennyire is hihetetlen én még szerelmes sem voltam. Fogalmam sincs milyen érzés, ha az embernek van egy társa, akit feltétel nélkül szeret és bízik benne. Hosszas töprengés után pilláim nehezedni kezdtek, és szép lassan elnyomott az álom..furcsa volt, szokatlan, amit álmomban láttam és éreztem. Ismeretlen helyen, ismeretlen emberekkel, de mégis felhőtlenül boldog voltam. Rengeteg ember vett körül, akik velem együtt örültek. Egyszer csak megláttam a távolban egy fiút, és ahogy ránéztem, valami érdekes érzés fogott el. A szívem hevesebben kezdett verni, a tenyerem is izzadt. Nem láttam az arcát, rejtélyes volt, de mégis éreztem, hogy kötődöm hozzá. Elindultam felé, s mikor már majdnem odaértem hirtelen eltűnt...